Sziasztok!
Ismét hoztam a Rebeccáról hírt, méghozzá egy ajánlót!
Köszönet érte Utasi Nikolettnek! Valamint még hoztam egy interjút is Lévay Szilveszterrel! Ezért köszönet: kulturport.hu
A bővebbenre kattintva olvashatjátok!
Az oldal regisztrált felhasználói között bevezettem a HÍRLEVELET is. Így mindig értesülhetsz az aktuális hírekről, frissítsekről!

Köszönöm, hogy tegnap ennyien jöttetek!

2010-03-21 v

165

Este még jövök!
Puszi!!

A Manderley-ház életre kelt
(2010. március 21.)

2010. március 18-án és 19-én mutatták be a Budapesti Operettszínház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál koprodukciójában színpadra állított Lévay-Kunze krimimusicalt, a Rebeccát. A sajtó és a közönség kiemelt érdeklődésére számot tartó, - Daphne du Maurier 1938-as regényén alapuló -  musical mindkét este zajos sikert aratott.
A Rebecca története nem először került feldolgozásra, hisz 1940-ben Hollywoodban az akkor még csupán sikerei elején járó Alfred Hitchcock rendezett belőle Oscar-díjas alkotást.
A magyar származású zeneszerző, Lévay Szilveszter, valamint a német szövegíró, Michael Kunze alkotásaként létrejött musical korábban Bécsben került bemutatásra, majd Tokió és Helsinki után, a West End és a Broadway előtt Magyarországra érkezett.
Béres Attila, az Operettszínház főrendezője, a Menyasszonytánc, a Víg özvegy, az Ibusár és a Vesztegzár a Grand Hotelben színpadra állítója felelt a Rebecca magyarországi bemutatójáért. A főrendező - kihasználva a zene adta lehetőségeket valamint a történetbeli csavarokat - rendkívül feszített, drámai csúcspontokkal teli művet alkotott a Rebeccából. A jelenetek végén feltörő vastaps és éljenzés jelezte, hogy a közönség értékeli a darabon belül lezajló „miniatűr drámákat”. Természetesen létezik egy darabon átívelő fő konfliktus is: Maxim de Winter új felesége és Manderley házvezetőnője, Mrs. Danvers közötti ellentét valamint Maxim titkainak fokozatos fényre derülése elhunyt feleségével, Rebeccával kapcsolatosan.
Rebecca fizikálisan egyetlen egyszer sem jelenik meg a műben, szelleme azonban végig ott dolgozik az árnyak képében. Négy táncosnő által megjelenik a halott asszony: az árnylények ott vannak Rebecca volt lakosztályában, Mrs. Danvers  közelségében, majd egy kis idő után már az „Én”-nek nevezett fő karakter nyomában is. „Én” férjétől eltávolodva, a házvezetőnő által örökösen kínozva és Rebecca szellemétől szorongva kénytelen megerősödni és tettétől iszonyodó férjének támaszává válni.
A Manderley-ház múltbéli asszonyát legyőzni kényszerűlő karaktert, az új Mrs. de Wintert a budapesti produkcióban Szinetár Dóra és Vágó Zsuzsi alakítja.
Szinetár Dóra három évnyi kihagyás után tért vissza „Én” szerepében az Operettszínház színpadára. A művésznő a Viva la Musical!-nek adott interjúban elmondta (lásd a fenti videót), kezdetben félt attól, hogy egy szürke karaktert kell megformálnia, azonban az alkotókkal közösen sikerült eljuttatni egy egészen másik dimenzióba „Én” figuráját. Talán annak köszönhetően, hogy a színésznő az érettebb „Én”-t érezte közelebb magához, jobban is sikerült megformálnia azt a karaktert, amivé válik a fiatal lány a történet során. A kezdeti bizonytalan, szürke társalkodónő Szinetár Dóra által megjelenített figurájából süt egyfajta ösztönös határozottság, így kettősséget érezhet a néző, amikor a folyton bocsánatot kérő, mégis erőteljes lányt látja a színpadon.
Kolléganője, Vágó Zsuzsi más koncepcióban közelíti meg „Én” karakterét. A darab elején a  mindenért bocsánatot kérő lányból válik fokozatosan az új Mrs. de Winterré. Az Operettszínház színpadán számos darabban játszó fiatal művésznő játékban és hangilag is felnőtt a feladathoz, s nem utolsó sorban a Pesti Broadway Stúdióban még tanáraként tevékenykedő, a Rebeccában partnereként látható Szabó P. Szilveszterhez.
Szabó P. Szilveszter - az Elisabeth, a Mozart!, a Menyasszonytánc, valamint a Rómeó és Júlia kiismerhetetlen, szélsőséges figurái után ismét  - egy komplex karakter,  Maxim de Winter szerepében látható. Az érzelmeit visszafogó, kimért angol lord bensőjében akár egy alvó vulkánban lapulnak a titkok és az indulatok. Szilveszter kivételesen jól ábrázolja de Winter kettősségét: rendkívül vonzó és megnyerő férfit alakít, akiből meglepetésszerűen, elementáris erővel törnek fel az elfojtott sérelmek.
Maxim de Winter másik alakítója, Bereczki Zoltán először látható az Operettszínházban férfi főszereplőként. A művész első sorban más típusú szerepekben volt eddig látható, melyekben inkább komikusi vénáját mutathatta meg. Maxim szerepében az érzelmeit (kollégájához képest) kevésbé visszafogó,  indulatosabb férfit alakít. A felesége, Szinetár Dóra által alakított „Én” iránt már a kezdetektől vonzalmat érző férfi megrázó vallomása (Jégmosoly) azonban tanúbizonyságot tesz arról, hogy valódi drámát is képes megjeleníteni a színpadon. 
Maxim - „Én” párosként Szabó P. Szilveszter és Vágó Zsuzsi kettőse a du Maurier regényben lefestett kapcsolatot idézi. A Szilveszter által megjelenített Maxim de Winter inkább pótlékként tekint a fiatal lányra, sem mint egyenrangú partnerre. Kapcsolatuk az alá-fölé rendelt viszonyból fokozatosan jut el arra a szintre, ahol a Vágó Zsuzsi által megjelenített „Én” egyenrangú partnere, sőt, támasza tud lenni férjének.
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra kettőse a színpadon is működik. Az általuk megjelenített Maxim és ”Én” viszonyát jellemzi, hogy a kezdetektől vonzódnak egymáshoz, s a darab végére ez a vonzalom erős, mélyen gyökerező kötődéssé alakul.
A párosok boldogságát ellenző, mi több, megakadályozni akaró figura Mrs. Danvers karaktere.
Polyák Lilla alakításában egyszerre van jelen a Rebecca iránti őrült vonzalom és a tekintélynek fejet hajtó házvezetőnő. Az ő Mrs. Danvers-e sosem goromba Maximmal, s „Én”-t is finom, pszichológiai hadviseléssel szeretné eltüntetni a házból. Énekhangja a magasabb regiszterekben szárnyal, alakítása Rebecca holmijainak elvitele után válik igazán őrültté. Egy légiesen komor Mrs. Danverst alakít, aki jeges hidegséggel gyötri az új asszonyt.
Janza Kata Mrs. Danvers-e jóval határozottabb, s erőszakosabb mint kolléganője alakítása, ezzel együtt többször ki is mutatja, milyen érzelmi viharok dúlnak a lelkében. Prózája keményebb, az általa elénekelt dalok a mélyebb regiszterekben zengenek igazán. Miután Rebecca ingóságait, s ezáltal az emlékét kiűzik a házból, teljes őrület borul elméjére, s már-már ijesztő arckifejezéssel gyújtja lángra a Manderley birtokot.
A főszereplők játékának kellően hatásos hátteret biztosít Horesnyi Balázs minimalista, ám annál kifejezőbb díszlete. A díszlettervező gomolygó felhőket - s ezáltal az esős Angliát, valamint a baljóslatú jövőt szimbolizáló – komorságot álmodott meg a darab háttereként. A gyors helyszínváltozásokat biztosítandó különböző vásznak és tüllök, valamint a rájuk vetülő fények játékaként alakul ki az a hatás, melynek segítségével hol Monte-Carloban, hol Manderley-ben, hol a parti csónakháznál érezheti magát a néző. Emellett a forgatható színpad előnyeit kihasználva szépen kivitelezett könyvtárszoba rengeteg könyvvel illetve antik hatású lépcsősor kerül mozgatásra a dinamikusabb jelenetekben. Rebecca volt lakosztályában a kék szín dominál, hiszen a tenger szerelmese volt az úrnő, akinek halott szellemét az átlátszó, felhő mintával borított, mozgatható üveglapok mögött lapuló árnyéktáncosok jelenítik meg.
Velich Rita jelmezei hűen idézik az angol középosztály ruhatárát illetve a harmicas évek divatját. A tervezőnő „Én” karakterfejlődését kifejezve kezdetben világos és rózsaszín ruhákat ad a művésznőkre, majd miután a férj titkát megtudva kénytelenek felnőni a feladathoz, a fiatal lányokból asszonnyá váló Mrs. de Winterek már sötétbordó ruhában jelennek meg. Maxim nővérét, Beatrice-t az idősebb hölgyeknek megfelelő sötétbarna és világosabb barna ruhákban láthatjuk, míg Mrs. Danvers végig hosszú, fekete, garbós ruhában van a színen. A férfiakat is a korabeli divatnak megfelelő zakókban, kabátokban és sálakban láthatjuk. A Manderley-ház személyzete talpig feketében pompázik, a Monte-Carloban nyaraló úri társaság harsány, vidám színekben, míg az álarcosbál társasága fekete-vörös jelmezeket ölt magára. A jelmezek tekintetében, s egyébként is minden más szempontból kirívó new york-i dáma, Mrs. Van Hopper szabadságszoborra hajazó, csillogó-villogó jelmezben jelenik meg a bálon, monte-carlói nyaralásán pedig harsány ciklámenszín ruhában láthatjuk.
Mrs. Van Hoppert két művésznő, Szulák Andrea és Náray Erika alakítja rendkívül szórakoztatóan. Szulák Andrea egy „dámább” úrihölgyet, míg Náray Erika egy pajkosabb, fecsegőbb Mrs. Van Hoppert alakít. Mindkettejükben közös azonban, hogy karakterük feldobja a komor hanglatot, a humorosabb jeleneteket nagyon jól előadják és igazi színfoltjai a thriller elemeket tartalmazó történetnek.
Jack Fawellt, Rebecca zsarolásra is hajlamos, nagyvilági szeretőjét szintén eltérő módon alakítja Bálint Ádám és Mészáros Árpád Zsolt. Előbbi kisfiúsan, tenyérbemászóan szeretné elérni a céljait, utóbbi erőszakosabban és fenyegetőbben.
Bent, a titokzatos, bolond fiút is ugyanilyen dimenziók mentén hasonlíthatjuk össze. Pirgel Dávid alakításában inkáb egy elveszett kisfiú jelenik meg az elhagyatott tengerparton, míg Sánta László szemeiben őrület lakozik, s erőszakosabban közeledik az általa Angyalnak tartott új Mrs. de Winter felé. 
A darab egyediségét meghatározza még Tihanyi Ákos krimi-musicalhez rendkívül illő koreográfiája. Az Ensemble által megjelenített, robot-szerűen mozgó manderley-i személyzet, a bálban szinte elvarázsoltan mulató arisztokrata vendégsereg, a pletykálkodó monte-carlo-i nyaralók s az angol arisztokrácia megtestesítői, a kockás golf-szettben pompázó társaság mind-mind kifejező mozgássorozatot mutat be. A koreográfiához azonban nem csak a táncok tartoznak. Az a rendkívül jól eltalált ritmus, mely alapján a szerelmi duettet éneklő Maxim-”Én” pár megjelenik a forgó lépcsőház-szoba díszleten, az az ütem, amelynek köszönhetően Maxim pontban akkor ér és nem később a csónakház tetejére, amikor a fények kigyúlnak: ez a ritmikusság természetesen a koreográfus és a rendező munkáját dicséri. S mellettük a technikai személyzetről, a világosítókról, a díszletkezelőkről se feledkezzünk meg.

A Rebecca tehát egy minden ízében hatásos, zeneileg izgalmasan megkomponált és jól színpadra állított musical, melynek különlegessége, a dramaturgiája és a feszültségkeltő hatása rendkívüli módon érvényesül a színpadon. Főleg azoknak a Kedves Olvasóknak ajánlom, akik egyszerre szeretnek szórakozni és meglepődni, félni és örülni, meghatódni és megdöbbenni egy zenés történeten.

Hitchcock irigy

Bemutatják a Rebecca című musicalt

A Lévay-Kunze szerzőpárostól már a harmadik musical került színre: az Elisabeth és a Mozart! után a Rebeccát mutatják be a Budapesti Operettszínházban.
_{2010.03.19 08:55, MTI}

A zenés játék Daphne du Maurier-nek a harmincas évek végén kiadott regényéből készült. A történet ismerős lehet a filmbarátoknak is, Alfred Hitchcock A Manderley-ház asszonya címmel vitte vászonra. A premier előtt találkoztunk a világjáró zeneszerzővel, a Szabadkán született, Németországban élő Lévay Szilveszterrel.

- A finisben megjelenő szerzőtől rendszerint tartani szoktak.

- Tudom, általában nem szoktak örülni annak, hogy igényes vagyok. De március 15-én, amikor megérkeztem zenekari próbára, roppant kellemesen meglepődtem, talán csak két-háromszor kellett tempóváltást vagy dinamikai frazírozást korrigálni. A zenekar csodálatosan felkészült, homogén módon szól, örömmel tapasztalom, hogy értik a muzsikámat.

- Az Elisabeth 1992 óta tartó országos sikere - hiszen nem csak a fővárosban játszották - magyarázható Erzsébet királyné magyarországi kultuszának növekedésével. De mit vár a Rebeccától, amelynek nem is a Rebecca nevű halott asszony, hanem Maxim de Winter második felesége, Én a főszereplője, miként a regényben?

- Nem tudom megjósolni, hogyan fogadja a darabot a budapesti publikum, de vannak külföldi, osztrák, japán és finn tapasztalataim. Főként a nők éreztek együtt Énnel, a könyvben ő meséli el a sztorit, nálunk is ő a központi figura. Ez a becsületes, szerény és okos lány sarokba szorítva él Manderleyben. Nem dáma típus, hanem intellektus, a regényből kiderül például, hogy ő nem a színes társasági magazinok olvasója, hanem a könyveké. Michel Kunzéval azt akartuk megjeleníteni, hogy a szeretet mindennél nagyobb energia, hogy a szerelem úrrá lehet a társadalmi konvenciókon. A második felvonásban bontakozik ki teljesen jellemének pozitív mivolta, amikor ráébred, hogy szeretve van. Erőt kap ettől a felismeréstől, és ezt a fordulatot - mondhatom - nagyon jutalmazzák a nézők. Persze az intrikus Mrs. Danvers dalait is megtapsolják, de hát sok színész mondja, hogy egy intrikus figurát egyszerűbb fölépíteni, mint egy pozitív hőst izgalmassá tenni.

Michael Kunzéval úgy szoktuk, hogy minden friss előadásba komponálunk egy új számot. Megírtunk egy kis dalt Maximnak, amelyben kis bepillantást engedünk az ő legbensőbb érzésvilágába. Sajnos ez egyelőre nem kerülhet be a produkcióba, mert megnyújtaná az első felvonást, talán később beilleszthető, vagy a zenei anyag felvételébe integrálható. Nagyon szigorúan vesszük az időkorlátot, amelyet részben a színházi követelmények, részben magunk szabtunk. Arra törekszünk a darabírásban, hogy az első felvonás sose legyen több 75 percnél, de jobb, ha 70, és a második rész csak 60 percre kerekedjen ki. - Jó régen beszélt először arról, hogy tervezi a Rebecca című musicalt, hány évig dolgoztak rajta?

- Az Elisabethet 4 és félév, a Mozart!-ot 5 és fél és a Rebeccát 6 és fél év alatt hoztuk tető alá. Ahogy a nagy előadóművészek érzik, minél régebben vannak a pályán, annál nagyobb súllyal nehezedik rájuk a felelősség a közönséggel szemben, és ezt alkotóként mi is átéljük.

- Közben egy másik munkájuk is "vándorútra" kelt a nagyvilágban, a hősnő ezúttal is történelmi személy, Marie Antoniette, a szerencsétlen francia királyné, Mária Terézia lánya.

- Bármilyen furcsa, Japánban nagy érdeklődés övezi Marie Antoniette alakját. Japán partnereink kértek föl bennünket a zenés játék megírására, a produkciót a tokiói Imperial Garden Theaterben Tamija Kurijama, a japán Nemzeti Színház igazgatója rendezte. Minthogy ő igencsak "valaki" otthon, kicsit hosszabbra sikeredett az előadás, mint mi szeretjük. A tavalyi első németországi, brémai premierre jó 10 perccel lerövidítettük, ami jót tett a produkciónak, feszesebb, dinamikusabb lett. A rokokó környezet nem akadály abban, hogy mai konfliktusokat ábrázoljunk. Egy japán novella adta az inspirációt, hogy megteremtsük Margrid Arnaud figuráját, aki a királyné ellenlábasa, hasonlít rá, ugyanolyan szép, mint ő. És mindig igyekszik bosszantani Marie Antoinette-et, elmegy például forradalmárnak. A fináléban, a királyné lefejezése előtt kibékülnek, mert mindketten belátják, hogy hibáztak.

- A zene utal a korra?

- Épp csak jelzésszerűen, van egy pici, rokokó stílusú motívum az egyik jelenetben, amikor a versailles-i udvari szokásoknak megfelelően Marie Antoinette nyilvános reggeli öltöztetése zajlik. Ez a dallamfoszlány azután visszatér egy párizsi mode boutique-ban, ahol már nem csak a tollakat, szalagokat, kalapokat árulják, hanem a jakobinusok frígiai sapkáit is, elvégre itt a forradalom.

- Vajon Marie Antoinette is megérkezik Budapestre?

- Elképzelhetőnek remélem, és szívemből kívánom. Nem titok, hogy említettük Kerényi Miklós Gábornak, a Budapesti Operettszínház igazgatójának, hogy szeretnénk, ha megcsinálná. Mert meggyőződésem, hogy akkor létrejöhetne a darab legjobb verziója. Viszont tudjuk, hogy egy repertoárszínházban nem könnyű új, nagyszabású produkciót műsorra venni. Türelmesen kivárjuk...

-Dolgoznak-e újabb musicalen?

- A gondolkodást sosem szabad abbahagyni, két témán is "csámcsogunk". Mi úgy dolgozunk, hogy egy héten át beszélünk egy tervről, Michael elkezd jeleneteket fölvázolni, én zenei témákat skiccelek föl a stúdiómban, aztán kis szünet után újra összeülünk, és tovább csiszoljuk az elképzeléseinket. A két új téma egyre reálisabb formát ölt, az egyik a régmúltban játszódna, a másik meg minden - úgy fogalmazom - minden időben. De többet még nem mondhatok róluk.