|
Köszöntelek!
Ez az oldal Szinetár Dóráról, a Budapesti Operettszínház művészéről szól.
Nézz szét és ismerd meg a musical-házaspárt. Az oldalon minden saját gyűjtés, ezért lopni TILOS!
Kellemes böngészést!
Romyy
Nyitás: 2008.10.03.
Topic: Szinetár Dóra
Kategória: Sztárok, bulvár
Hely a kategóriában:
URL: www.szinidori.gp.hu
Források: x x x x x
Webmiss: Romyy
Design: Romyy
E-mail: @
Böngésző: G. Chrome | |
|
Rebecca
Szerep: "Én"
Helyszín: Operettszínház
Premier: 2010.03.18-19.
Koldusopera
Szerep: Polly Peachum
Helyszín: Thália Színház
Premier: 2010.12.03.
| |
|
Rendeld meg Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán Duett Karácsony című lemezét. A legszebb és legismertebb karácsonyi dalokat tartalmazó CD 13 dalt tartalmaz.
01. Bookline
| |
|
|
ISMERTEŐ - Rebecca, a Manderley-ház asszonya (operett.hu) |
Az Elisabeth és a Mozart! című sikermusicalek szerzőpárosa, a magyar származású, Grammy-díjas komponista, Sylvester Lévay és a szövegíró Michael Kunze újabb nagyszabású vállalkozása Bécs, Japán és Helsinki után, a Broadway előtt a Budapesti Operettszínházban!
Kora legnépszerűbb regényírójává tette, s a világhírt is meghozta a Rebecca Daphne du Maurier számára. Valódi sikertörténet született 1938-ban, a szakértők igazi mesterműnek tartják a könyvet, s alighanem igazuk van, hiszen a sztori a XXI. században is izgalmas. A rengeteg sikerkönyvet jegyző szerző több műve élt tovább a filmvásznon, például a Jamaica Inn, a Madarak és az Oscar-díjas Rebecca, melyet itthon A Manderley-ház asszonya címmel ismertek meg a nézők Alfred Hitchcock rendezésében.
A történetet a musicalben is a főszereplő naiv fiatal nő, "Én" elmesélésében ismerhetjük meg. Egy Côte d'Azur-i szállodában ismerkedik meg Lord Maxim de Winterrel, akinek felesége, Rebecca rejtélyes módon vesztette életét. Gyors udvarlás után ő lesz a második Mrs. De Winter, és férjével annak vidéki otthonába, a legendás Manderley-be költözik, mely az első pillanattól rideg és barátságtalan számára. Ráadásul nyomasztóan nehezedik rá az első Mrs. De Winter emléke, aki a ház minden tárgyában, szegletében, főképp Mrs. Danvers, a házvezetőnő gondolataiban folyamatosan jelen van. Az új úrnő úgy érzi, hogy Mrs. Danvers minden lépését figyeli, és állandó gyanakvással, rosszindulattal veszi körül. Férje, Maxim is egyre megközelíthetetlenebbnek tűnik számára sötét emlékekkel teli otthonában. A helyzet még tovább romlik, amikor megtalálják a vízbefúlt Rebecca holttestét, és újból vizsgálni kezdik az asszony halálának körülményeit…
Régi terve vált valóra a Kunze-Lévay párosnak, amikor du Maurier izgalmas, már-már krimiszerű regényét zenés színpadra vihették. A rejtélyes meséből a librettót eredetileg angolul írta Michael Kunze, s Londonban tervezték bemutatni a művet, amelynek premierjére végül a Vereinigte Bühnen Wien produkciójában került sor Bécsben - s ezzel a Raimund Theaterben egy két évig tartó sikerszéria indult el, mely reményeink szerint most a Budapesti Operettszínházban is folytatódik.
A Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös produkció.
Főtámogató:
Színpadra-állítási jogok világszerte: VBW-Kulturmanagement- und Veranstaltungsgesellschaft mbH (VBW), Linke Wienzeile 6, 1060 Wien, info@vbw.at
A produkció ősbemutatója: 2006. szeptember 28. Raimund Theater, Wien/Vereinigte Bühnen Wien (VBW)
Eredeti logóterv: Dewynters PLC
Magyarországi jogok: Pentaton Koncertügynökség - Lőrinczy György
|
TARTALOM - REBECCA, a Manderley-ház asszonya
|
A musical tartalmi ismertetése
A darab története hűen követi az alapjául szolgáló könyv cselekményét.
A jelenetek 3 fő helyszínen játszódnak: Monte Carlo, Manderley és a parti csónakház.
1. felvonás:
Az előadásnak az Álmomban Manderley-ben jártam című szám ad keretet, ez az elsőként elhangzó dal. Ezt követően a Monte Carlo-i hotel éttermében találjuk magunkat. „Én” itt ismerkedik meg Maxim de Winterrel, akivel Mrs. Van Hopper betegsége miatt egyre több időt töltenek együtt. Mikor kiderül, hogy „Én” és Mrs. Van Hopper távozni készülnek, Max hirtelen feleségül kéri a fiatal lányt, aki először tréfának veszi ezt, de utána boldogan mond igent. Velencébe mennek nászútra, ahonnan útjuk egyenest a csodás és titokzatos Manderleybe vezet. „Én” itt találkozik a szigorú és rideg házvezetőnővel, Mrs. Danvers-szel, akitől a kezdetektől fogva fél. A házban nem találja a helyét, mindenhol az elhunyt első feleség, Rebecca jelenlétét érzi. A házat járva egy nap észreveszi, hogy Mrs. Danversnél vendég van, akit Rebecca lezárt szobájában fogad. Ekkor találkozik Jack Fawellel, Rebecca unokatestvérével, majd az ő távozása után a házvezetőnő megmutatja neki Rebecca gyönyörű szobáját, és szinte rajongva mesél elhunyt úrnőjéről. Ekkor hangzik el először a darab legismertebb száma, a Rebecca is.
„Én” a tengerparton sétálva rátalál a csónakházra, és a kissé zavaros elméjű Benre, akitől furcsa dolgokat hall. Maxim nagyon megharagszik, amiért a csónakháznál járt, fél, hogy kiderülhet a féltett titka.
Manderleyben jelmezbált rendeznek az új asszony tiszteletére. „Én” Mrs. Danvers tanácsára egy festményről másolja a ruháját, és izgatottan várja, hogy meglephesse megjelenésével a vendégeket és Maxet. A meglepetés azonban rosszul sül el, kiderül, hogy Rebecca ugyanezt a ruhát viselte a halála előtti utolsó bálon. Mrs. Danvers terve azonban sikerült, még nagyobb lesz a távolság „Én” és Max között.
2. felvonás:
Rebecca hálószobájában Mrs. Danvers azt sugallja a kilátástalan és kétségbe esett „Én”-nek, hogy vessen véget az életének, amikor hirtelen rakéták hangját hallják. A rémült asszony ettől feleszmél, és a partra siet megkeresni Maximet, de csak Fawellel, majd Frankkel találkozik. Kiderül, hogy egy sétahajó megfeneklett az öbölben, és a búvárok megtalálják Rebecca elsüllyedt hajóját, benne egy holttesttel. A vizsgálatok megállapítják, hogy a holttest Rebeccáé, ezért nyomozást rendelnek el. Max ekkor bevallja „Én”-nek, hogy ő valójában sose szerette Rebeccát, mert egy gonosz és romlott nő volt, aki másokkal elbűvölő tudott lenni, ezért imádta mindenki, rajta viszont átnézett. Egyezséget kötöttek Manderley miatt, amit Rebecca egyre többször megszegett. Végül Maxim nem bírta tovább, és egy éjjel a csónakházban lelőtte, majd a hajójával együtt elsüllyesztette, hogy balesetnek tűnjék. „Én” megkönnyebbül a vallomástól, hogy Maxim sose szerette Rebeccát, és mindent megbocsát neki. Másnap a bíróságon Max majdnem elárulja magát azzal, hogy egyre indulatosabban válaszol a bírónak, felesége rosszulléte azonban észhez téríti és összeszedi magát.
Hazaérve ott találják Fawellt, aki azzal a történettel áll elő, hogy szerinte Max ölte meg Rebeccát, mert féltékeny volt az ő szerelmükre. Megérkezik Julyan ezredes is, aki nem igazán hiszi el Fawell meséjét. Jack Mrs. Danvers-t hívja tanúnak, ám ő azt állítja, hogy Rebecca sosem szerette a férfiakat, csak játszott velük. A naplójában találnak egy telefonszámot és egy bejegyzést. Kiderül, hogy a halála napján egy nőgyógyásznál járt. „Én”, Fawell és az ezredes elmennek az orvoshoz, akitől megtudják, hogy Rebecca gyógyíthatatlan beteg volt, és a halála napján tudta meg a hírt. A nyomozást lezárják azzal, hogy az asszony nem bírta elviselni a betegséget és ezért lett öngyilkos. Max az állomáson várja a feleségét, akivel elindulnak haza. Az útról megdöbbenve veszik észre, hogy Manderley lángokban áll. Franktől megtudják, hogy Mrs. Danvers eltűnt Fawellel együtt. A hatalmas ház porrá ég, és ezzel lezárul életük egy szörnyű szakasza. Új fejezet kezdődik, amiben Rebecca szellemének már nincs helye.
|
DÓRI KARAKTERE, azaz ICH (Én) |
„Én”: 21 éves, fiatal angol lány, aki, mivel szülei idő előtt meghaltak, beáll társalkodónőnek Mrs. Van Hopper mellé. Végtelenül naiv és álmodozó. Tapasztalatlan, kezdetben nagyon fél a házvezetőnőtől, Mrs. Danverstől, ám az őt ért megpróbáltatásoktól a történet végére érett, felnőtt nő válik belőle.
|
AJÁNLÓK |
Daphne du Maurier: A Manderley – ház asszonya (KÖNYV)
Daphne du Maurier, a Rebecca – hazánkban A Manderley-ház asszonya – című kultikus regény alkotója 1907. május 13-án született Londonban. Daphne George du Maurier író unokájaként, illetve Gerald du Maurier színész lányaként rendkívül kreatív és sikeres családból származott. Bár londolni születésű volt, életének nagyrészét mégis Cornwall-ban töltötte, így ez a régió szolgált legtöbb híres regényének színhelyéül. 1928-tól írt novellákat, majd első nagyobb lélegzetű műve, a „The loving spirit” 1931-ben került kiadatásra. A könyv elismerő kritikákat kapott, s du Maurier-t további alkotások megírására ösztönözte. Az írónő ezután olyan híres, Alfred Hitchcock által filmvászonra adaptált történeteknek adott életet, mint a Jamaica szálló, a Madarak, vagy a már korábban említett Rebecca, melyet 1938-ban publikált.
A Du Maurier mesterművének tartott regény mintapéldája az angolszász lektűrirodalomnak: kidolgozott stílusban, gondosan adagolja a feszültség, a romantika és a pszichológiai érzetek keverékét. Talán nem is meglepő ez a borongós hangulat, hiszen a harmincas évek Európájának ugyanilyen feszült, szorongó atmoszférája volt, mint Manderley titokzatos világának.
A feszültség keltésének tökéletes eszköze már maga az elbeszélő alakjának homályossága: a történeten mindvégig egy egyes szám első személyben beszélő fiatal nő vezet végig bennünket. A cselekmény a nő vészjósló álmával indul: az elhagyatott és természet által birtokba vett Manderley-ben járunk, ahol főhősünk megtört lélekként bolyong, s szemei káprázatának eredményeképp a halott, sötét ablakokban világosságot, életet vél felfedezni. Rá kell azonban jönnie, hogy Manderley csupán üres „kripta, félelmük és szenvedésük van eltemetve romjai között.”
„Soha többé nem mehetünk vissza” - mondja a nő, de ez persze nem tejesen igaz. A száműzött házaspár, a hotelszobákban élő Mr. és Mrs. de Winter ugyan nem térhet vissza a lángnyelvek által felemésztett Manderley-be, az olvasó azonban igen.
Megtudhatjuk, hogyan találkozott Monte Carlo-ban Maxim de Winter, Manderley gazdag tulajdonosa a fiatal főhősnővel, akit senki nem nevez nevén. Maxim akkoriban halott feleségét, Rebeccát gyászolta, leglábbis ez volt álca, melyet a külvilágnak mutatott. Az igazság azonban az, hogy lelkiismerete és a múlt árnyai elől menekült Monte Carlo-ba, ahol véletlenül találkozott Mrs. Van Hopperrel, a new york-i dámával és az ő szürke társalkodónőjével. Maga sem tudja, miért, de szimpatikus lesz számára a lány, s az együtt töltött idő hatására úgy érzi, már nem is tud meglenni nélküle. A névtelen leánykából hirtelen az új Mrs. de Winter lesz.
A romantikus szál is ugyanolyan finoman fejlődik ki a regényben, mint a korábbiakban már említett baljós hangulat. Maxim személyisége sokszor kétarcú, hol előzékeny, sármos és könnyed, hol pedig borús és ingerült, amivel a naiv fiatal lány nem tud mit kezdeni. Titkos találkáik alatt - melyeket Mrs. Van Hopper betegsége tesz lehetővé – a férfi mégis szabadabbnak érzi magát, mint az elmúlt években bármikor, s a lánynak ez tökéletesen elég a boldogsághoz. Záros időn belül Maxim meg is kéri a kezét, s a tapasztalatlan fruska hirtelen egy komor, zárt világ úrnőjének szerepében találja magát.
Az összetett pszichológiai érzetek Manderley-ben bontakoznak ki igazán. A sápadt, komor feketében járó Mrs. Danvers, a birtok házvezetőnője, Rebecca bizalmasa finoman, alattomosan akarja az új úrnő tudomására hozni, hogy nincs keresnivalója a birtokon. Az új házasok által lakott keleti szárnyból folyamatosan a lezárt, nyugati részbe hívogatja főhősünket, ahol múzeumi körülmények között őrzi Rebecca holmijait és szellemiségét. A lánynak emellett pletykás szolgák, szertartásos inasok és Maxim családja előtt is helyt kell állnia, miközben lépten-nyomon Rebecca holmijába botlik: az ő íróasztalánál kell ülnie, az ő kabátját kell magára vennie, az ő monogramjával, a hatalmas R – betűvel találkozik mindenhol.
Az ódon épület a maga kolosszális méreteivel és a hozzá kötődő árnyakkal lassan betemeti a fiatal nőt. Nincs egyéb vigasza, mint férje, Maxim, aki nagyon frusztráltan és szorongóan viselkedik, akárhányszor Rebecca neve szóba kerül. Azonban hosszú út vezet a titok nyitjához, s addig az új Mrs. de Winternek fiatal lányból erős asszonnyá kell válnia, hiszen csak így lehet méltó támasza elgyötört lelkű férjének.
Daphne du Maurier 1989. április 19-én bekövetkezett haláláig számos novellát és sikerkönyvet hagyományozott ránk, s világhírű története, a Rebecca, Alfred Hitchcock rendezésében a filmvilágot is meghódította: 1941-ben Oscar – díjjal jutalmazták.
Érdekesség: Ken Follett – Kulcs a Manderley-házhoz (1980)
Ken Follett angol krimiírót - A katedrális című világhírű regény és megannyi sikerkönyv szerzőjét – is megihlette Daphne du Maurier alkotása. Follet 1980-ban kiadott Kulcs a Manderley-házhoz című háborús krimijében du Maurier regényét sajátos módon használja egy német kém. A történet a II. világháborúban, Kairóban játszódik, főszereplőjét Alex Wolff-nak hívják. Wolff feladata, hogy brit katonai terveket lopjon el s továbbítsa azokat Rommel tábornoknak. Üzenetét kódolva kell elküldenie, s a kód megfejtéséhez du Maurier kultikus regénye a kulcs.
Alfred Hitchcock – Rebecca (A Manderley- ház asszonya) 1940 (FILM)
Alfred Hitchcock – az egyedülálló filmes pályafutással rendelkező angol filmrendező – egyik legismertebb alkotása a Rebecca (A Manderley-ház asszonya) című 1940-ben készült, Oscar-díjjal jutalmazott alkotás.
Hitchcock pályafutása némafilmekel kezdődött: a thrillerek későbbi nagymestere a múlt század húszas éveiben még hang nélküli mozgóképek feliratait (inzertjeit) rajzolta egy amerikai cég, a Famous Players-Lasky londoní stúdiójában. Később Michael Balcon, egy fiatal angol producer vette szárnyai alá, aki Hitchcock legnagyobb korai támogatójává vált.
A némafilm műfajában az 1927-es A titokzatos lakó című filmjével alkotott különlegeset, melyben már későbbi thrillereinek főbb jellegzetességeit is megfigyelhetjük. Első hangosfilmje (ami egyben az első brit hangosfilm is) az 1929-es Zsarolás, mely némafilmnek indult, majd Hitchcock utószinkronizáltatta, s hangos részekkel egészítetette ki. A különleges érzékkel rendelkező direktor már ekkor felfedezte s ki is használta a hangos technikában rejlő félelemkeltő lehetőségeket.
A 30-as évek gyümölcsöző periódusa után Hitchcock David O. Selznick producer hívására Hollywood-ba tette át székhelyét, ahol rögtön olyan lehetőséget kapott, mint a Manderley-ház asszonyának megrendezése. Hitchcock az USA-ban készítette legnagyobb mesterműveit, nem véletlen, hogy az 1940-es „évjáratú” Rebecca megkapta a legjobb fimért járó Oscar-t, s magát a rendezőt is jelölték a díjra.
Annak ellenére, hogy a Rebecca Hitchcock legelső hollywood-i alkotása, a rendező így nyilatkozott a filmről: „Ez egy angol film, teljesen angol„ Hitchcock nem véletlenül mondta ezt, hiszen a szereplők többsége, és a forgatókönyv alapjául szolgáló regény szerzője, Daphne du Maurier is angol. De ne feledkezzünk meg a történet atmoszférájának melankolikus alaphangulatot adó Manderley-házról sem, melynek pontos elhelyezkedését ugyan nem tudjuk, de tipikus vidéki birtok lévén akár Cornwall megyébe (Dél – Anglia), a regény szerzőjének lakóhelyére is képzelhetjük (a filmben Maxim szájából el is hangzik, hogy Manderley Cornwall-ban van).
Hitchcock korai thrillerje nem a drámára és a hatásvadászatra helyezi a hangsúlyt, s talán ezért is tudott egészen egyedi lenni. A film legfontosabb motívumai a lélektani kiszámíthatatlanság, a feszültség, és a rejtély fokozásának, kibontásának majd feloldásának képessége.
A történetet egy név nélküli mesélő, „Én” (Joan Fontaine) szemszögéből látjuk, aki tulajdonképpen egy fiatal, naiv társalkodónő a rámenős amerikai dáma, Mrs. Van Hopper mellett. A két hölgy Monte Carlo-ban, a Cote d'Azur hotelben találkozik Maxim de Winterrel (Laurence Olivier), a már említett Manderley birtok gazdag tulajdonosával. Az Olivier által megformált karakterről csupán keveset tudunk meg: özvegy, feleségét nemrég veszítette el. Emellett az Olivier által megteremtett figura kiszámíthatatlan és zilált, ezért a néző számára akár gyilkosként is számításba jöhet. Joan Fontaine karaktere azonban egészen másnak tulajdonítja ezt a ziláltságot: úgy gondolja, hogy a férfi még mindig Rebeccába, a volt feleségébe szerelmes. (Itt jegyezném meg Hitchcock egyik hatásos filmes eszközét, a suspense-t /jelentése: 'bizonytalanság, kétség'/, melytől igazán feszültséggel telivé válik egy thriller: a nézőben elhinti a gyanút, vagy akár fel is fedi a titkot, ezzel szemben a film főhősei még nem tudják a megoldást.)
Ehhez a rejtélyes történethez tökéletes hátteret nyújt a tájban magányosan álló, hatalmas kastély: Manderley. A kísértethistóriák ódon épületeit juttathatják az ember eszébe, olyan helyet, melyben magányos utazók szállnak meg, s az éjszaka leple alatt zajokat hallanak. Manderley az a hely, ahol minden megtörténhet. Mindezek mellett egy lélegzetelállítóan gyönyörű vidéki birtokról is beszélünk, temérdek szobával, személyzettel és adott napokon a látogatók számára nyitva álló hatalmas „hall”-al. Ebbe a különleges környezetbe érkezik meg „Én”, hogy átvegye a halott feleség, Rebecca örökségét. A bizonytalan, önmagát másoknak alárendelő lány azonban inkább megfutamodik a felelősség elől, s teljesen a démoni házvezetőnő, Mrs. Danvers (Judith Anderson) uralma alá kerül.
Hitchcock különleges hangsúlyt fektetett a házvezetőnő alakjára, nem véletlenül. A halálfej arcú, feketébe öltözött Danvers a halott Rebecca szellemét őrizgetve maga is kísértetté válik: egy-egy jelenetben látszólag a semmiből előbukkanva azt a hatást kelti, hogy mindenütt jelen van, s ő uralja a házat. A félelemkeltő benyomást erősíti, hogy Mrs. Danvers-t legtöbbször nem látjuk mozgásban: álló, komor, mozdulatlan figuraként jelenik csak meg. Alakja így fenyegetővé, kiszámíthatatlanná válik, s egyfajta fekete angyalként őrködik a ház felett. Ő Rebecca kísértetének megtestesülése, aki üldözi az új Mrs. De Wintert.
A legjobb filmnek járó Oscar-díj mellett a Rebeccát jelölték a legjobb férfi főszereplő (Laurence Olivier), a legjobb női főszereplő (Joan Fontaine), a legjobb női mellékszereplő (Judith Anderson), a legjobb rendező (Alfred Hitchcock), a legjobb látványtervező (Lyle R. Wheeler), vizuális trükk (Jack Cosgrove, Arthur Johns), a legjobb vágás (Hal C. Kern), a legjobb zene (Franz Waxman) és a legjobb adaptált forgatókönyv (Robert E. Sherwood, Joan Harrison) kategóriákban is, illetve a legjobb operatőrnek járó szobrot be is zsebelhette George Barnes a finom szövetű, romantikus pszichothriller kameramunkájáért.
Hitchcock a Rebecca sikere után még számos elismert filmet alkotott, főleg az 50-es 60-as évtizedekben (Hátsó ablak, Szédülés, Észak-Északnyugat, Psycho és az 1963-as Madarak).
Érdekesség: Játszmák a kulisszák mögött
A film producere, David O. Selznick egy alkalommal állítólag elhitette a női főszereőlővel, Joan Fontaine-nel, hogy a stábból mindenki utálja őt, s mindezt csupán azért, hogy a színésznő jól játsszon el egy jelenetet.
Laurence Olivier, a film férfi főszereplője állítólag nem szívlelte Joan Fontaine-t, mert a női főszerepre Olivier akkori barátnője – az Elfújta a szél sztárja – Vivien Leigh is pályázott.
|
| |
|
|
|